Catherine Ryan Hyde: Vigyél magaddal

Erre a könyvre a Tesco kínálatában bukkantam rá. Annyira vonzott a fülszöveg, hogy félretéve a szupermarketben vásárolt könyvek minőségére vonatkozó előítéleteimet, betettem a kosaramba. A történetben egy középiskolai tanár a szokásos nyári lakókocsis túrázásaira indul, amikor a lerobbant autója miatt megismer két kisfiút, akik végül útitársai lesznek egészen szeptemberig. Szerencsére itthon kiderült, a molyon 94%-ra értékelték, ami azonnal el is altatta félelmeimet.

Amikor azonban éppen ez a könyv következett, egy kicsit mégis megtorpantam. Vajon fel vagyok készülve most arra az "érzelmi viharra", amit a borító ígér? Merthogy ott alkoholizmusról, elhagyott gyermekekről és sorsot megváltoztató utazásról van szó.

Azonban néhány szívszorító eseményt leszámítva engem az"igazi" érzelmi vihar elkerült.

Az alaphelyzet szerint a két fiú édesapja, Wes azért bízza Augustra a fiait, mert börtönbe kell vonulnia állítása szerint három hónapra. Az olvasónak fogalma sincs róla, hogy mi készteti őt erre a lépésre. Vagyis értjük: nincs rokon, akihez küldhetné, és amióta legutóbb a "megye" gondoskodott róluk, a 7 éves Henry nem hajlandó megszólalni. Wes arca felderül, amikor kiderül számára, hogy August természettanár, talán ez indítja el ezt az abszurd helyzetet.

Ha egy hasonló szituációval találkoznánk a való életben, kizártnak tartom, hogy épeszű ember elvinné ezeket a gyerekeket. Leginkább azért, mert most ismerte meg a családot három napja. Augustnak fogalma sincs, hogy mi az igazság az apa állításaiból - mint ahogy később ki is derül, hazudott arról, hogy pontosan mikor szabadul. Egy börtönviselttel vagy börtönbe készülővel szemben az ember akaratlanul is előítéleteket támaszt, ám August még csak azt sem kérdezi meg, hogy miért ítélték el. Persze három hónapot senki nem kap rablógyilkosságért, de nem létezik, hogy az ember egy ilyen szituációban ne akarná tudni, hogy pontosan mibe is mászik bele. Mert August tulajdonképpen sorsközösséget vállalt a családdal. Nem lehet úgy felelősséget vállalni két gyerekért, hogy nem tudja, pontosan miért is van erre szükség. Még az is lehet, hogy néhány napot utaznak, majd ráhívja a rendőröket, hogy elrabolta a fiúkat. Ahogyan a második utazásnál látjuk, hogy képes lenne rendőrökkel hazacitáltatni a fiát. Ki az, akinek nem jut eszébe egy ilyen helyzetben a legrosszabbra gondolni? Nem mellesleg tanáremberként (de valószínűleg józan ésszel gondolkodóként is) tudnia kellene, hogy ha egy hét éves gyermek hosszú idő óta nem hajlandó beszélni, az olyan tényező, amivel egy tanári diploma nem képes megbirkózni. De az ott töltött három nap, és a gyerekekkel folytatott néhány beszélgetés sem elegendő ahhoz, hogy a nagyon illedelmes Seth lelki sérülései (amit egy börtönviselt apa mellett és a megye gondjaira bízva esetleg szerezhetett) kiderüljenek. A férfinak az se jutott eszébe, hogy a teljesen nyilvánvalót megkérdezze, még ha sejthető is a válasz: hol van a gyerekek édesanyja? Jó pár fejezeten túl vagyunk, mire kiderül, hogy Henry két éves kora óta nincs asszony a háznál. Innen nézve talán valamennyire érthető a fiú szorongása, de enélkül az információ nélkül közel sem tűnik normálisnak a viselkedése. És vajon mennyire kell kétségbeesettnek lenni ahhoz, hogy valaki egy teljesen vadidegenre bízza a gyerekét? A "megyénél", vagyis ott, ahová korábban helyezték a gyerekeket, ugyanúgy ismeretlenek dolgoznak, de nekik alapvetően ez a munkájuk. Mi a garancia arra, hogy August épeszű maradt a fia halála után? Lehetne pedofil vagy gyilkos, ha a legrosszabbakra gondolunk, vagy "csak" gyerekrabló, aki nagy vesztesége után úgy dönt, hogy egy másik államban letelepedve sajátjaként neveli fel a fiúkat.

Mindezek a kérdések fel sem merülnek a könyvben. Csak az dönt, hogy a fiúk papírmasé bőröndjüket összekészítve, frissen mosakodva, fésülködve, nagy barna szemekkel, szótlanul merednek Augustre. De közben nekünk, olvasóknak fogalmunk sincs a férfi érzéseiről, nem tudjuk, hogy vajon gombóc van-e a torkában, izzad-e a tenyere, van-e bűntudata, amiért ezeket a gyerekeket romlásba taszítja, ha nem viszi őket magával - nincs erre utaló kevésbé sablonos árulkodó tényező. Még akkor is hiányosan utal ezekre a szerző, ha tudjuk, hogy fia halála óta kiégett tanárként tanít, és a nyári utazások töltik fel. Se a szerelőműhelyben, se a későbbi utazások során nem derül ki a gyerekekkel való beszélgetésben. Még a tájhoz sem fűződik látható érzelme ennek a férfinak, pedig tudjuk, hogy egész évben erre vár, hogy töltekezzen, hogy kibírja az előtte álló (a könyv szerint) 9 hónapot az iskolában. Amikor kirándulunk, a táj, a föld, a levegő, a növényzet, a szabad ég hatással van ránk, izmaink jólesően elfáradnak, máshogy tekintünk magunkra egy erőfeszítést igénylő túra után. Ha erről hosszan szó van egy könyvben, az olvasó alapvetően elvárja, hogy ki tudja bontani a sorok között ezt a hatást. Talán egy alkalommal látjuk Seth határtalan boldogságát a csúcson, s csendesebb örömét később a hegymászások során. De az első első kiránduláson legtöbbször csend van, mert igyekeznek elkerülni a tömeget. Madárdal, a lábak puffanása a kövön, az illatok, a fák, levelek, a por érintése nyomán felszakadó érzések, gondolatok nincsenek.

S vajon milyen fejlődésen mennek keresztül a szereplők? Az első utazáson legtöbbet Seth beszélget Augusttal. A fiú intelligens, tisztelettudó, korát meghazudtolva vigyáz az öccsére, és hamarosan kiderül, hogy a csúcsok meghódítása, a különleges természeti csodák látványa nagy örömet okoz neki. A testvérével egyetlen alkalommal gorombább a kelleténél, Augusttal szemben is csak egyszer emeli meg a hangját, majd haragszik egy napig rá. Pedig ezek a kiskamaszkorban sokkal gyakrabban fordulnak elő. Fő tulajdonságát, az udvariasságot mindvégig megtartja, az első utazás során pedig megtalálja magában a bátorságot is ahhoz, hogy kiálljon önmagáért. Így kerülhet sor arra, hogy édesapjának szépen, nyugodtan elmondja, hogy ők attól rettegnek, hogy el fogja őket hagyni, és a következő három hónapban (a házi őrizet idején) nem hajlandó alkoholt hozni neki. Öccsének fő tulajdonsága felvett némasága, amiről később az derül ki, hogy folyamatosan szorong, és csak akkor beszél, ha már biztonságban érzi magát. Sok esetben túlzott ez a szorongás, emiatt többször elszökött már. Hiányoltam a túrázás szünetében a két gyerek korosztályának megfelelő elfoglaltságot. Ha nem is szuperhős babákkal, verdákkal és robotokkal kellett volna játszania Henrynek, ott vannak a kavicsok, a levelek, egy labda, esetleg könyv, amivel egy korabeli gyerek elszórakoztatta volna magát. (Egy tanárember pedig esetleg élvezné is, hogy ezeket a szórakozásokat ki kell találnia.) Még akkor is, ha a kutya a legfőbb játszótárs. Seth felnőttként is nagyon megfontolt, pontosan megtervezi, hogy mit tesz, és bár a hegymászással rémisztgeti Augustot, de alapvetően ugyanaz a mélységes tisztelettudás sugárzik belőle. A tizenöt éves Henry már többet beszél, így többet tudunk az érzéseiről. Meg kellett tanulnia gondoskodnia magáról, mert amikor Seth egyetemre ment, apja már több napos távolléteket is megengedett magának. Még mindig szorong, és nem szereti megmondani másoknak, hogy mit csináljanak. Mégis, igazságérzete, éleslátása koránál sokkal érettebbé teszi őt is. Hét évesen még a bátyja mögé bújik, amikor sor kerül a nagy beszélgetésre apjukkal, de nyolc év múlva már képes emelt hangon beolvasni neki.

Azonban nem August érdeme, hogy ilyen felnőttekké váltak. (Bár Henry még nem felnőtt, de valószínűleg felnőtt korában is megmaradó tulajdonságokkal rendelkezik a regény végén.) Seth, az alkoholista apa nevelése (vagy éppen annak hiánya, de valahogy tisztelettudóvá válni nehéz nevelés nélkül) tette őket ilyenné. A három hónapos utazás (egyébként ebben az évben - bár nem Amerikában élünk - július 3-tól augusztus 20-ig tart a tanárok nyári szünete, ez csak a fele annak, és a gyerekek is június felétől szabadok szeptemberig) annyiban változtat a fiúk életén, hogy eltűnik a bizonytalanság. Tudják a fiúk, hogy ha az apjuk elhagyná őket, akkor volna kihez fordulniuk. Ez a tény óriási nyomástól szabadítja meg őket, ami hozzájárul ahhoz, hogy ezeknek az erősen veszélyeztetett lurkóknak később sem fut vakvágányra az élete.

Édesapjuk a háttérben maradva gyakorol óriási hatást a fiúkra. Az AA gyűlések és Seth segítő beszélgetésében megismerhetjük az alkoholizmust, láthatjuk mindhárom oldaláról: a benne élő, a már nem ivó alkoholista, és a szeretteik szemszögéből. Seth karaktere azonban statikus a történetben, hűen szerepköréhez: hiteles rajza az iszákos embertípusnak. Tudja, hogy változtatni kellene, de nincs hozzá elég ereje. Szemtől szembe nem vállalja fel a mondanivalóját sem. Annyit tesz, amihez ereje van: három hónap börtönt állít, amikor hat hónapot kapott. Nyolc év múlva rendőrséggel akarja elintéztetni, hogy hazahozzák a fiát, miközben a saját viselkedésének köszönheti, hogy a fiú elment. És amint a fia határozottan lép fel ellene, nincs kitartása véghezvinni azt a látványos bosszút, hogy hazahozatja a rendőrökkel a fiút. 

Az elbeszélő E/3-ban beszél, de végig August szemszögéből. Mindvégig tudjuk, hogy neki sokat jelentenek a fiúk, hogy folyamatosan rájuk gondol, hogy meg van sértve, mikor azt hiszi, hogy csak a lakókocsit megvenni jönnek el hozzá. A történet elején befásult tanárként még csak morzsákat sem képes adni a tudásából a fiúknak, a többszöri kérés ellenére sem. Azonban eljut oda, hogy egy alkalommal az egyik pihenőhely túrázó is érdeklődve hallgatják az "előadását", és végre ugyanazt érzi, mint pályája elején. Az első kiránduláson életerős férfi, aki a hátán visz fel a csúcsra egy hétéves gyereket. A végén fordul a helyzet: betegsége miatt bottal jár, állni sem bír, és erre a már nem hétéves gyerekre támaszkodva jut el a székéig. Talán itt az volna a fejlődés, hogy büszkesége megengedi, hogy a neki olyan sokat jelentő fiúk törődését elfogadja? De neki égbekiáltó büszkesége sosem volt igazán. Viszont megtört élete megváltozik: egy nyolc évvel korábbi szívből jövő tett következtében boldog idős korral nézhet szembe.

Hogyan is teljesült be az írói ígéret? August nem vette magukhoz a fiúkat. (Jól tette, hiszen nem veheti el az apjuktól a vér szerinti gyerekeit, sok további rossz érzéstől kímélte meg mindannyiukat.) Körbejártuk az alkoholizmust, megsirattuk August 19 évesen elhunyt fiát, meghatódtunk a két gyermek szeretetteli megnyilvánulásain, amikor August is a könnyeivel küszködött, és valóban megváltozott a három ember élete: amint lehetősége volt a fiúknak visszaadni a törődést, azonnal ugrottak ezt megtenni. (De hogy kötözködjek egy kicsit: a továbbiakban minden nyarat utazással akarnak eltölteni. Seth ugyan még a hegymászásnak él, de mi lesz, ha majd egy lány, aztán a családalapítás is bejön a képbe? Bár nyilván húsz évesen ezzel még nem törődik az ember.) Ebben az értelemben jól vizsgázott a könyv.

De nem tudok elmenni amellett, hogy a regény tele van ismétlésekkel. Nemcsak a volt szó jelenik meg milliószor, hanem a szereplők valamilyen mondanivaló nyomatékosítására nagyon gyakran használják ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan sorrendben. Ezeknek a megkurtításával talán a könyv is rövidebb lehetett volna.

Az írónő nagy gondot fordít a hegymászás népszerűsítésére, a könyvben leginkább Seth és az ő védelmére kelő Henry szájából érveket sorakoztat fel amellett, hogy ezt jól átgondoltan, ügyelve a biztonságra óriási élményekhez juttatja az embert. Emellett talán a legfontosabb üzenet, hogy ezek az emberek felismerték, hogy mikor van egymásra szükségük, és őszinte szívvel adták meg a szükséges törődést a megfelelő időben.

Ha tetszett, olvasd el ezt is: