Körmöndi Brigitta: A vak nő, aki látott

Engem még nem szippantottak be az e-könyvek. A bétázásaim során ugyan minden alkalommal számítógépen olvasom a regényeket, de végleges formátummal képernyőn még nem találkoztam. Most mégis az a szerencse ért, hogy azelőtt olvashattam Körmöndi Brigitta Tímea A vak nő, aki látott című e-könyvét, mielőtt az megjelent volna. A figyelemfelkeltő cím mellett a tény, hogy Nádasi Krisz lektorálta a könyvet, engem nagyon vonzott, ezért izgatottan fogtam bele az olvasásba.

Biztos vagyok benne, hogy aki a kezébe vesz egy ilyen című könyvet, önkéntelenül is előfeltevéseket gyárt a történettel kapcsolatban. Hát az én előfeltevéseim teljesen tévesek voltak. Ez valóban egy formabontó írás, ahogyan Krisz írta róla, tele kiszámíthatatlan meglepetésekkel.

Az utóbbi időben sok írástechnikával foglalkozó cikket megnéztem a neten. Sokan utalnak a kezdő mondat fontosságára, és igazuk is van, muszáj érdekesen indítani a regényt, hogy az olvasó kíváncsi legyen a folytatásra. Erre az írónő is ügyelt: azonnal megtudjuk, hogy főhősünk, a 35 éves vak Méth Melánia fogja elmesélni élete sorsfordító kalandját. Az első fejezetből kiderül, gyűlöli vakságát, pedig a Sötétség Birodalmában (ami a valós világot jelenti) nincs teljesen egyedül, dadusa és édesapja próbálják életét a lehető legkényelmesebbé tenni. Az írói ígéret természetesen teljesül a történet végén: az önpusztító Melánia megszabadul minden benne uralkodó démontól, rátalál az álompasira, aki segít neki a harcban, és még a látás képessége is megadatik neki. Hamarosan sikerül átlépnie egy másik világba, és természetesen Melánia minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ne kelljen visszatérnie a valóságba. 

Kevés szereplővel találkozunk a regényben, de ez jól van így, mert csavaros, valóban meglepő események alakítják a történetet - legalábbis én biztosan nem tudtam volna megjósolni a teljes végkifejletet. Egyetlen unalmas mondatot, felesleges mozzanatot nem fedeztem fel, a rövid bekezdések egyenletesen feszes tempót diktálnak a végkifejletig. A nyelvi stílus beszippant, itt sincs semmi sallang, aki szereti az eredeti mondatokat, ebben a regényben bőven tud szemezgetni. A főhős 35 éves, ami miatt törtem a fejem: vajon milyen kategóriába is sorolható a regény? De Melánia nem ott tart még, ahol kortársai, önállósodása édesapja aggódó szeretete miatt egyáltalán nem történt meg, emiatt élettapasztalata gyakorlatilag nincs. Az eseményeket éppen az indítja be, hogy édesapja változtatni akar ezen, és elküldi a lányát, hogy a Vakok Intézetében tanítsák meg neki, hogyan gondoskodhat egyedül önmagáról. Soha nem találkozott még a szerelemmel, soha nem kellett támogatás nélkül semmit sem tennie, így inkább a YA regények korosztályos problémáival küszködik. A vakság gyűlölete a legfőbb ellensége, fejlődése során ennek elengedése mellett el kell búcsúznia édesapja és dadusa határtalan szeretetétől is, amivel korábban tulajdonképpen csak dacolni volt képes. Hiszen mivel nem volt hajlandó egész életében elfogadni vaksága tényét, folyamatosan küszködik, dühét pedig szeretteire vetíti ki, akik ugyanannyira szenvednek, mint ő. Olyan élethelyzetben találkozunk vele először, amelyben valóban semmi egyéb nem következhet: halál vagy a lélekgyógyító látás. Elgondolkodtam azonban azon, hogy vajon egy születése óta vak ember a való világban tudná-e ennyire gyűlölni a vakságát? Hiszen soha nem találkozott még mással. És vajon az a világtalan, aki mondjuk egy csodálatos műtét után életében először képes lenne látni, arra vajon hogyan hatna az a rengeteg újdonság, ami hirtelen elé tárul? Csak a látvány alapján valószínűleg nem tudná beazonosítani, megnevezni a tárgyakat, és az sem biztos, hogy fel tudná mérni az elé táruló távolságokat. De az író abban a szerencsés helyzetben van, hogy a saját történetében ő maga a Teremtő, mi, olvasók pedig, ha elfogadjuk, hogy Melánia a saját fantáziavilágában rendelkezik a tudással is, amit a látás megtapasztalása révén szerzünk, akkor lélekemelő leírásokkal találkozhatunk. És miért ne fogadnánk el, hiszen Melánia képzelete olyan erős, hogy egy egész birodalmat képes az érzéseivel benépesíteni.

Külön öröm magyar szemnek magyar író tollából olyan fantasy regényt olvasni, amelyben a szereplőket magyar névvel illették. Emellett a mozgalmas, sok meglepetéssel szolgáló cselekmény valódi szórakozást nyújt az olvasónak.