Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

2019-et írunk, Böszörményi Gyula neve hosszú ideje fogalom a magyar könyvkiadásban, így mindenképpen foglalkozni szerettem volna vele. Ambróczy báró eseteiről csak szuperlatívuszokban megfogalmazott véleményeket hallottam, egyértelmű volt, hogy ezt választom elsőként. Ugyan a Leányrablás Budapesten 2014-ben jelent meg először, tehát a fogyasztói társadalom szemében nem túl "fiatal", de kár lett volna kihagyni. Kevesebb lennék, ha nem olvasom el, s most nagyon várom, hogy kezembe vegyem a folytatást.

A könyvborítót meg sem néztem, úgy vetettem bele magam az olvasásba. Többek között a puha fedél volt az oka: a kemény tapintás valahogy "rangra" emeli az olvasmányt anélkül, hogy olvastunk volna belőle. De az arcok a borítón előítéletet ébresztenek bennem, mindig úgy képzelem, szerelmes regényt tartok a kezemben. Szerencsére ez a lány a gondolataiba réved, tekintetében (persze miután elolvastam a könyvet) Mili eszességét látom, és megbocsátom, hogy a külső nem engedi, hogy az olvasó maga képzelje el az író által festett arcot. Szintén a könyv elolvasása után ért a felismerés, hogy tulajdonképpen ez egy vörös pöttyös könyv, vagyis a young adult korosztály a célcsoport. Ebből én már régen "kinőttem", és a hasonló könyveknél mindig volt egy hiányérzetem, általában a világépítéssel, a történet kidolgozásával vagy a karakterekkel kapcsolatban. Itt mindez annyira jól sikerült, hogy teljesen elfeledkeztem a besorolásról.

Sokáig tartott megértenem a regény szerkesztését. Az író több szemszöget használ a történet elmeséléséhez. A fiatalabb Hangay lány, Mili E/1-ben mesél, az idősebb lány történetét pedig néhány évvel korábbról, valamint Ambróczy báró nyomozását, ahol Mili nincs jelen, az E/3-ban beszélő mindenttudó hangján "halljuk". De mivel itt egy bűntény felderítéséről van szó, be kellett látnom: az író nem terítheti ki a kártyáit mindjárt az első oldalakon, a regény építkezése tökéletes a hatás eléréséhez.

Talán egyszer adódott ebből egy rövid időre félreérthető helyzet, amikor 1900-ban Mili a konflisbaleset után elájul, a következő fejezetben Emma 1896-ban az elrablása után magához tér, de összességében könnyű volt eligazodni a könyvben. Az viszont nem volt teljesen világos, hogy a Marosvásárhelyi eseményeket miért Mili tolmácsolásában olvashattuk, miközben ő akkor Budapesten tartózkodott (leszámítva az utolsó oldalakat, de ott sem láthatott és tudhatott mindent, ami a papuskával történt). A történet viszont annyira fordulatos, hogy az olvasónak nem jut ideje közben máson töprengeni.

Milli és Emma karakterét összehasonlítottam magamban. Mint tudjuk, a testvérek teljesen különbözőek lehetnek, de vajon hogyan sikerült ezt megjelenítenie az írónak ebben a regényben? Emma édesapja gróf, s amikor ez világossá válik Mili előtt, azt sugallja, hogy a nemesi elegancia öröklődik, mert nővére viselkedésében észrevette ezt a vonást, csak nem tulajdonított neki jelentőséget. Ezen kívül Emmából hiányzik a bátorság, ami a húgát viszi előre. Ő a félelem miatt nem szól vissza nagynénjének a megaláztatások miatt, Mili viszont csak óvatos és kivár, hogy a megfelelő időben léphessen. Emma minden tettét a félelem vezérli. Fél, hogy rokonai kifosztják apját, de attól jobban, hogy hazaküldik, és nem láthatja a főváros csodáit. Fél, hogy ha nem bújhat el a cirkusznál, megtalálják. Talán ha húgához hasonlóan bátor, akkor nem futamodik meg Bissingen báró szalonjában, amikor meghallja a rémisztően köhögő Matolcsy Kamill hangját, s talán akkor más fordulatot vesz a történet - de kevesebbek lennénk egy izgalmas, több kötetbe hajló történettel. Rossz emberismerő, vagy inkább csak naiv lélek, aki nem feltételezi se nagynénjéről (aki bűntudat nélkül akarja kifosztani édesapját), se unokabátyjáról (akiről viszont tudja, hogy nagynénje előtt máshogyan viselkedik, mint amikor kettesben vannak). Félreérti szerencsétlen Kugler Tónit is, akiről mi, olvasók az első perctől tudjuk, hogy fülig szerelmes a lányba, és persze azt is, hogy mivel a szépség és a szörnyeteg sztorija csak mese, ebből a kapcsolatban a fiú csak veszíteni fog.

Ezzel ellentétben Mili már az utazása alatt megcsillantja előttünk éles eszét, kiváló emberismeretét és heves természetét. Ez a könyv is azoknak az értékes olvasmányoknak a táborát gyarapítja, amelyek azt tanítják nekünk, hogy az olvasás a legkiválóbb tanítómester, hiszen Mili az intelligenciáját is az elolvasott könyveinek köszönheti. Sokan kifogásolták a zsánerkeveredés mellett a lányok karaktereit, nem mindenki kedvelte meg őket az olvasás során. Én azonban hitelesnek érzem őket. Szerintem ez a legfontosabb, amit tehet az író a szereplőivel. Mili eszességét és makacsságát Ambróczy előtt is bizonyítja, és még nem tudjuk, milyen változásokat is indít el benne, de a báró édesanyja már utalt rá: itt az ideje, hogy a fiát megleckéztesse valaki, amiért ennyire semmibe nézi a nőket. S hogy mit is tudtunk meg Ambróczy báróról? Leginkább Mili szemszögéből tudjuk jellemezni őt, mert bár a "mindenttudó" is mesélte az eseményeket Ambróczy főszereplésével, de többet láttunk belőle Mili tolmácsolásában. Szerinte ez az úriember eszes, időnként nevetséges mozdulatokat tesz, arca merev, kifürkészhetetlen megfeszülésekkel, de a legfontosabb, hogy őt (és vele az összes nőt a földön) idegesítő, gyenge hisztérikának tartja, akiket jobb elkerülni. Mivel ennek az embernek a rejtély megoldása a mozgatórugója, Mili ebben csak egy fárasztó, akadályozó tényező. De hogy valójában mi is dolgozik Ambróczyban a lánnyal kapcsolatban, még eddig nem derült ki. Az ügyes regényszerkesztésnek köszönhetően (vagyis mert Mili úgy hiszi), csak a regény végén dereng fel előttünk annak a lehetősége, hogy nem biztos, hogy Bissingent kell okolni a szörnyűségekért. Ambróczy okos érvelésével óvatosan utal Matolcsy bűnösségére. Az olvasó számára pedig Miliről derül ki egy fontos dolog: akármennyire hősies, bátor, és korát meghazudtoló meglátásai vannak, Ambróczynak igaza van: Mili mégiscsak fiatal még, aki az első csata megnyerése után azt hiszi, háborúban győzött.

Nem hagyhatom ki, hogy ne említsem az író hihetetlen nyelvi kifejezőkészségét. Nagyon ügyesen "csapja be" a célcsoportját, akikről köztudott, hogy nem szeretik a hosszú leírásokat. Itt azonban szinte észre sem lehet venni, ha statikus képeket látunk, mert sok cselekvést kifejező igét használ, megszemélyesítéssel téve élővé ezeket a sorokat. Zseniálisan. Biztosan nem mondtam ezzel újat a regényről, ahogy azzal sem, hogy a korhű szavak, megszólalások is erősítik bennünk a képet, hogy időutazásra indultunk. Ezen a ponton is amellett érvel az író, hogy a könyv a legnagyszerűbb tanítómester, bőven csemegézhet belőle az az olvasó, aki szeret gyönyörködni a korabeli kifejezésekben..

Ha tetszett, olvasd el ezt is: 

https://agiblog9.webnode.hu/l/az-ejszaka-amikor-elertem-a-kristaly-tohoz/